-
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.08. -
Bemutató a színházban
Horváth Csaba rendezésében szombaton este mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját Vörösmarty Színház. A bemutató után az idei évadban még tizenötször láthatja a darabot a közönség a nagyszínpadon.
2026.02.07. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
160 versenyző és 100 produkció a XI. Mezőföld Virágai szólótáncversenyen
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja a korosztályok találkozása és a különböző táncműhelyek – legyen az művészeti iskola keretében működő, avagy más, amatőr közösséghez tartozó – bemutatkozási lehetősége, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.
Az Alba Regia Táncegyesület négy korcsoportban várta az ország gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportjainak táncosait a versenyre. A jelentkezők 28 településről érkeznek majd: Adony, Barcs, Berettyóújfalu, Budapest, Csepel, Debrecen, Dunaföldvár, Dunaújváros, Fót, Gödöllő, Kapuvár, Környe, Marosvásárhely, Nagyatád, Nagymegyer, Nagyvenyim, Patapoklosi, Pozsony, Réde, Sármellék, Siófok, Szegvár, Szentes, Székesfehérvár, Tata, Zalaapáti, Zalaegerszeg és Zselic táncosai töltik meg március 25-én a Táncházat.
A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Tóth Judit néptáncpedagógus, Örökös Aranygyöngyös Táncos, az Urbán Verbunk Junior művészeti vezetője és Szarka Zsolt néptáncpedagógus, koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Döntésük alapján osztják ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók, de egyéb különdíjakat is kiosztanak majd.
A rendezvény nyilvános, a nézők számára a részvétel ingyenes.