-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
16 éves székesfehérvári fiú szerződött a Manchester City-hez
A székesfehérvári Varga Péternek 16 évesen sikerült az, amiről ezrek hiába álmodoznak, három évre az angol élvonalbeli Manchester City csapatához szerződött. Varga Péter négyévesen, a Videotonban kezdett focizni, majd az Ikarushoz került, ahonnan 2001-ben az MTK-hoz igazolt. Ott hamar felfigyeltek a 190 cm magas középső védőre, kinek tehetsége a külföldi menedzserek előtt sem maradt észrevétlen. Az Arsenal, a Liverpool is bejelentkezett érte, végül néhány hete a Manchester Cityvel írt alá hároméves szerződést.

Péter édesapja beszámolt arról, hogy amikor kint jártak, körbevezették őket a létesítményben. Az öltözőben Stuart Pearce éppen a taktikát magyarázta Wassellnek, meg a többieknek, és Pétert bemutatták mindenkinek. Külön dietetikus foglalkozik majd a magyar játékos étkeztetésével.
- Folyamatosan tesztelték - mondta az apa, Varga Gyula. - Megkérdezték például, hogy mikor szeretne legközelebb hazamenni, mire Péter azt felelte, hogy nem mostanában, s ezzel átment a vizsgán.