-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
135. évfordulóját ünnepli pénteken Fehérváron a Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt idén ünnepli fennállásának 135., az Ifjúsági Vöröskereszt pedig a 95. évfordulóját. Ebből az alkalomból egész évben régiós programsorozatokat szerveznek a Magyar Vöröskereszt megyei és területi szervezetei. A jeles évfordulók alkalmából egésznapos programra várják az érdeklődőket pénteken, Székesfehérváron.
2016.03.18. 08:11 |
A Magyar Vöröskereszt idén ünnepli fennállásának 135., az Ifjúsági Vöröskereszt pedig a 95. évfordulóját. Ebből az alkalomból egész évben régiós programsorozatokat szerveznek a Magyar Vöröskereszt megyei és területi szervezetei. A jeles évfordulók alkalmából egésznapos programra várják az érdeklődőket pénteken, Székesfehérváron.

Az idei esztendőben a Magyar Vöröskereszt 135., míg az Ifjúsági Vöröskereszt 95. születésnapját ünnepli. A jeles évfordulók tiszteletére a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete, mint főszervező együttműködve a szomszédos Veszprém, és Komárom – Esztergom Megyei Szervezetekkel, valamint a társszervezetekkel közös rendezvényt szervez pénteken Székesfehérváron.
A nagyszabású ünnepi program keretében több érdekességgel is várják az érdeklődőket. Délelőtt 11.00 óra és délután 14.30 óra között a két jubiláló szervezet tart szabadtéri programokat. Az Alba Plaza murvás parkolójába ellátogatók a délutáni órákban baleset-szimulációs, mentési és elsősegélynyújtó bemutatón is részt vehetnek, ezen kívül 14.00 és 18.00 óra között véradásra is lesz lehetőség.
A pénteki egésznapos program lebonyolításához lefoglalták az Alba Plaza murvás parkolóját, így az egész nap zárva lesz. Kérik az autósokat, hogy a területet 2016. március 18-án reggel 06.00 óráig szíveskedjenek elhagyni! Az eseményhez kapcsolódóan március 18-án, pénteken 11.00 órától 18.00 óráig forgalomkorlátozást vezetnek be a Selyem utcában a Tolnai utca csatlakozás utáni szakaszon, valamint a Csapó utcai autóbusz végállomás előtt. A menetrend szerint közlekedő autóbuszokat átengedik a Selyem utcán, a Csapó utcai autóbusz-végállomás rendeltetésszerű használata folyamatosan biztosított lesz. Ezúton is kérik az utasok és autósok megértését, türelmét!