12 százalékkal növelte árbevételét a 8400 főt foglalkoztató Videoton

 A Videoton vállalatcsoport 2013-ban 12 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így meghaladja a 110 milliárd forintot - mondta Széles Gábor elnök-vezérigazgató. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd, 2011-ben 91 milliárd, míg tavaly 98,5 milliárd forint volt. A vállalatcsoport foglalkoztatotti létszáma öt százalékkal, mintegy 400 fővel emelkedett, így jelenleg 8400 munkavállalót foglalkoztatnak.
2013.12.15. 12:06 |
 A Videoton vállalatcsoport 2013-ban 12 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így meghaladja a 110 milliárd forintot - mondta Széles Gábor elnök-vezérigazgató. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd, 2011-ben 91 milliárd, míg tavaly 98,5 milliárd forint volt.
 
Széles Gábor külön szólt a VT-Arriva Kft.-ről (korábban VT-Transman Kft.), amely a tavalyi 5 milliárd forintos árbevételét 10 milliárdra növelte, elsősorban a Budapesti Közlekedési Központnál elnyert tömegközlekedési tendernek köszönhetően. Ugyanakkor a leányvállalat kiemelkedő teljesítménye nélkül is 9 százalékkal nőtt volna a cégcsoport árbevétele. A Videoton saját tőkéje megközelíti a 80 milliárd forintot, ami stabil hátteret biztosít. A működő tőke hat százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A VT-Arriva 12 milliárd forint értékű autóbuszlízingjével együtt 15 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg idén. A vállalatcsoport foglalkoztatotti létszáma öt százalékkal, mintegy 400 fővel emelkedett, így jelenleg 8400 munkavállalót foglalkoztatnak.
 
Lakatos Péter vezérigazgató szerint az elért eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a 2008-as válság utáni nagyberuházásokat előnyükre fordították, illetve jól használták ki a különböző iparági beszállítók nehéz helyzetét és a világcégek költségmegtakarítási törekvéseit.
 
Sinkó Ottó vezérigazgató közölte, hogy a Videoton Holding legnagyobb árbevételű leányvállalatai között van a VT Autóelektronika Kft. 27,6 milliárd, a VT Elektroplast Kft. 20 milliárd és a VT EAS Kft. 16,5 milliárd forintos teljesítménnyel. A jövőbeni növekedés és fejlődés zálogaként a humán erőforrást nevezte meg.
 
Az idén 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.