-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Zsivajgó természet - verses műsor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban
Sudár Annamária versmondó és Huzella Péter verséneklő közös műsorára várja az érdeklődőket január 19-én szerdán 18 órára a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
2022.01.11. 07:48 |
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ezzel a műsorral tiszteleg a közelgő Magyar Kultúra Napja előtt.
A Kosztolányi Dezső műveiből készült összeállításban elhangzó verseket a Zsivajgó természet című, 1930-ban megjelent ciklus rövid, játékosan szellemes, gyakran humoros kisprózái fogják össze az alkotók által válogatva, s a négy évszak ihlette sorrendbe rendezve. A ciklus szövegei által alkotott sokszínű szövegkörnyezetben Kosztolányi több közismert, illetve néhány ritkábban felidézett költeménye is helyet kapott – köztük az Egy kézre vágyom, a Boldog-szomorú dal, az Áprilisi ezüst eső, a Halotti beszéd, az Esti Kornél éneke, az Európa, Hajnali részegség, az Őszi reggeli és az Üllői úti fák című is – elmondva vagy megzenésítve.