-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
XX. Betlehemi szép csillag – több, mint félszáz betlehemet állítottak ki
A pályázat népszerűsége húsz éve töretlen.
Idén is természetes anyagokból, kizárólag kézműves kivitelezéssel készült alkotásokkal nevezhettek a hivatásos, illetve amatőr kézművesek vagy csoportok a XX. Betlehemi szép csillag pályázatra.
A kiállítás megnyitóján a Zentai Úti Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.
28 gyermek és 25 felnőtt alkotás érkezett a Fehérvári Kézművesek Egyesületének felhívására.

A szombati megnyitón köszöntőt mondott Spányi Antal.
A megyés püspök köszönetet mondott azoknak a kézműveseknek, akik munkájukkal, alkotásaikkal segítik azt, hogy az adventi időszakban a felkészülés minél szebb és gazdagabb legyen. „Azok a kézművesek, akik elhozták ide alkotásaikat, immár 20. alkalommal, azok egészen biztos, hogy amíg dolgoztak, terveztek és alkottak addig a lelkükben az Úr Jézussal foglalkoztak! Lelkükben azt élték meg, amit Jézus hozott nekünk. Amit Jézus adott nekünk, az számunkra, béke, szeretet, öröm. Szívből kívánom, hogy ez az öröm maradjon az alkotók szívében, de kívánom azt is, hogy ez az öröm és békesség áradjon a mi szívünkben is, és töltse el az egész világot!" - mondta el köszöntőjében a megyés püspök.
A 20. alkalommal életre hívott tárlatot, Radetzky Jenőné (b) és Varga Magdolna (j) közösen nyitotta meg. Két évtizeddel ezelőtt ők voltak a Betlehemi szép csillag pályázat ötletgazdái és kezdeményezői. Megnyitó beszédükben a kezdetekre emlékeztek vissza.
A kiállításon a zsűri által legszebbnek és legkreatívabbnak ítélt munkákat mutatják most be. A kiállítás december 20-ig látogatható a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Szent Korona Galéria kiállítóterének másik felében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjainak alkotásai láthatók, ugyancsak december 20-ig.