-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Két hét négy rendezvény a Vörösmarty Társaságtól
1.
A József Attila - díjas irodalomkutató Medvigy Endre Népiség, Erdély, Trianon című, válogatott tanulmányait tartalmazó új kötetének bemutatójára.
A szerzővel beszélget: Bobory Zoltán, költő, író.
Meghívott vendég: Baranyi Krisztina, a IdőJel Kiadó vezetője. A könyv dedikálással megvásárolható!
A rendezvény időpontja: június 2. 17 óra.
Helyszíne: Titkok Háza (volt Technika Háza) Székesfehérvár.
2.
Alig egy hét múlva folytatja tevékenységét a Társaság. A Szent István Művelődési Ház és a Vörösmarty Társaság közös rendezvényén P. Maklári Éva Kapuk című kötetét mutatják be.
A rendezvény időpontja: június 8. 18 óra.
Helyszín: Szent István Művelődési Ház.
A kötetet bemutatja, és a szerzővel beszélget Ködöböcz Gábor irodalomtörténész.
Közreműködnek: Bobory Zoltán, Cserta Gábor és Takács László.
3.
Csupán két nap múlva a Vörösmarty Könyvnapok során a Felvidéken élő Fellinger Károly Lélekbogáncs című könyvét helyezik az érdeklődés középpontjába a Vörösmarty Társaság és Vörösmarty Könyvtár közös rendezvényén.
Helyszín: Titkok Háza Áron Nagy Lajos tér.
Időpont: június 10. 17 óra.
A könyvet bemutatja: P. Maklári Éva.
Házigazda: Bobory Zoltán.
4.
A Vörösmarty Társaság és Vörösmarty Könyvtár közös rendezvényén Drotleff Zoltán Változó állandóság című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők.
Időpont: 2022. június 13. 17 óra.
Helyszín: Székesfehérvári Civil Központ.
A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget, P. Maklári Éva, a Vörösmarty Társaság alelnöke.
Közreműködik: Bokrossyné Marika.