-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Vörösmarty-emlékülés lesz pénteken a Városháza Dísztermében
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Vármegyei Tagozata, valamint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház szervezésében tartják „Vörösmarty Mihály hatástörténete” címmel azt az emlékülést, amelyet dr. Cser-Palkovics András polgármester nyit meg 2026. március 13-án, pénteken 17. 00 órakor a Városháza Dísztermében.
A Vörösmarty-emlékévet Sebők Melinda, a Vörösmarty Társaság elnöke értékeli, majd 17.15-től kezdődnek az előadások.
Csörsz Rumen István irodalomtörténész „Vörösmarty-dalok Aranynál” címmel osztja meg gondolatait, Sebők Melinda irodalomtörténész a költő Babits-életműre gyakorolt hatásait elemzi, Szele Bálint irodalomtörténész pedig Vörösmarty Shakespeare-fordításait veszi górcső alá. Az emlékülésen Rádli Júlia, a Vörösmarty-verspályázat középiskolás győztese, valamint P. Maklári Éva, a Vörösmarty Társaság alelnöke is közreműködik. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!