-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Vizsolyi Biblia 2.0 – Csernus Mariann előadása a Városháza Dísztermében
Csernus Mariann, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 41 évvel ezelőtt mutatta be Vizsolyi Biblia című önálló estjét, amelyet 350 alkalommal játszott 1982-2017 között, emlékei szerint egy alkalommal Székesfehérváron is.
„Ez a Biblia a színész-emberé. Amit hallunk, Csernus olvasata, amit látunk, az is csak az övé. Mégis mindnyájunké, attól az emberségtől, ami minden percében jelen van a színpadon. Szenvedélye s szenvedése is, és sokszor a humora. Az alig két órába átemelt töredékek egésznek tűnnek, mert a részletek egymásra épülnek. Csernus azt ragadja meg, amiben emberi helyzetet, emberi közlést talál és lényegeset. Amikor ember szól az emberhez és emberi, ha Isten beszél hozzánk.” – írta az 1982-es bemutatót követően Tarbay Ede a Vigilia című folyóiratban.
Magyarország legidősebb aktív színpadi színésze barátai kérésére tavaly ismét elővette ezt az előadást és felfrissítette. A Vizsolyi Biblia 2.0 című produkciónak eddig három előadása volt: a budapesti mellett Gödöllőn és Dunaújvárosban hallhatta a közönség a legendás színpadi alkotót, akinek a mai napig csodálatos az orgánuma, a vers- és szövegmondó képessége.
A 95. évében járó Csernus Mariann október 16-án, hétfőn Székesfehérváron lép színpadra. A Városháza Dísztermében 19 órakor kezdődő, díjmentesen látogatható előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak!