-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Vízkereszt hozza el a farsang kezdetét
A nyugati keresztény- ségben január 6-án van vízkereszt, a három királyok ünnepe. Ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete. A vízkereszti népszokásokból mára leginkább az maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén március 5-ig) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka.
2014.01.06. 09:22 |
A nyugati kereszténységben január 6-án van vízkereszt, a három királyok ünnepe. Ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete.
Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése, magyar neve a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a 4. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.

Az evangélium szerint a három királyok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe irányított őket, ott meglelték a kis Jézust, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Gáspár, Menyhért, Boldizsár volt, adományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet. A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.
A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirály-járás. A három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak megmutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket (Gáspár, Menyhért és Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.
A vízkereszti népszokásokból mára leginkább az maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén március 5-ig) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák - ez a torkos vagy zabáló csütörtök.
A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra - farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre ("a farsang farka") - vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is igen híres a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különböző rendű és rangú, társasági és szakmai farsangi bálokat.