-
Vádat emelnek a csaló ellen
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy 56 éves székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026.02.03. -
Hét új kezdet, ahol közös a cél
Székesfehérváron kezdte meg hivatásos szolgálatát hét újonc tűzoltó február 2-án. Az őrmesterek a sikeres vizsgák és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségét követően tértek vissza a vármegyeszékhelyre, ahol a három szolgálati csoportba beosztva a héten mindannyian szolgálatba állnak.
2026.02.02. -
Németországban fogták el az internetes csalót - legalább 180 embert vert át
A Fejér vármegyei rendőrök derítették fel a 30 éves férfi tartózkodási helyét, akit sorozatos csalás miatt köröztek már tavaly március óta. Legalább 180 embert vert át, de még keresik a további áldozatokat. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság folytat eljárást internetes csalások miatt a gyanúsítottal szemben.
2026.02.02. -
Olvad a jég - fokozottan ellenőriznek a rendőrök a tavaknál
Az enyhülő időjárás miatt olvadásnak indult a jég a természetes vízfelületeken, így a Velencei-tó felületén is. A jégbeszakadás következtében bekövetkezett balesetek elkerülése érdekében a jégen tartózkodás szabályait a rendőrök fokozottan ellenőrzik.
2026.01.25.
Visszapattant a gabionfalról a biciklitolvaj - a térfigyelő kamerák segítségével elfogták
A székesfehérvári rendőrök a néhány napon belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy értékes kerékpárt és egy értéktelen tévét zsákmányolt. Az esetről a Várkörút egyik térfigyelő kamerája is felvételt készített.
A nyomozók tudomására jutott információk alapján azonnal az elkövető felkutatásába kezdtek, adatokat gyűjtöttek és elemezték a székesfehérvári térfigyelő kamerák felvételeit is, aminek köszönhetően sikerült azonosítaniuk a feltételezett tettest. A helyszíni szemle és a képsorok alapján az elkövető felfeszítette a tároló ajtaját, és a kerékpárt kitolta a járdára. Ott a ház falának támasztotta, visszament a tévéért, amit a hóna alá kapva felpattant a kerékpárra, majd a Budai út irányába távozott. Nem volt eseménymentes a kerekezés, hiszen alig indult el, elesett a járművel, majd mérgében belerúgott a tévékészülékbe.
A rendőrök a 26 éves férfit 2023. július 19-én tartózkodási helyén fogták el, és megtalálták a kerékpárt is, amit lefoglaltak. A tolvajt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai a kerékpárlopások megelőzése érdekében:
Különféle szempontokat kell szem előtt tartani attól függően, hogy szabadtéren vagy tárolóban védekezünk a tolvajok ellen. Lezáratlanul azonban sehol egy pillanatra se hagyja a járművet! Használjon két minőségi zárat (U-lakatot, colstokzárat)! Lehetőleg forgalmas helyen zárja le a biciklit, zárt hely esetén pedig lássa el a tárolót is megfelelő védelemmel! Regisztráltassa a kerékpárt a BikeSafe programban, amelyen keresztül a rendőrségen rögzített adatok alapján lopás esetén könnyebb és eredményesebb a felderítés!