-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Virágvasárnap - a békéért imádkozott a pápa
Olajfaágak körmenetével vette kezdetét délelőtt a hagyományos virágvasárnapi mise a római Szent Péter téren, megnyitva ezzel a húsvétot megelőző nagyhetet. Ezt követően a misét XVI. Benedek pápa mutatta be, majd elmondta az Úrangyala imádságot. Idén egyébként különösen korán ünneplik a katolikusok húsvétot, hiszen nagyhét már március 17-től megkezdődik. A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Jézus virágvasárnap vonult be Jeruzsálembe a kereszthalálát megelőző napokban.
2008.03.17. 07:48 |
Olajfaágak körmenetével vette kezdetét délelőtt a hagyományos virágvasárnapi mise a római Szent Péter téren, megnyitva ezzel a húsvétot megelőző nagyhetet. Ezt követően a misét XVI. Benedek pápa mutatta be, majd elmondta az Úrangyala imádságot.Prédikációjában a katolikus egyházfő az iraki háború kitörésének közelgő ötödik évfordulójával, valamint Paulosz Faradzs Rahho iraki káld érsek elrablásával és halálával kapcsolatban felhívást intézett az iraki néphez, hogy emelje fel a fejét, és legyen saját életének újjáépítője.
" Elég volt a mészárlásokból, az erőszakból, a gyűlöletből Irakban. Legyen megbékélés, megbocsátás, igazság, tartsák tiszteletben a törzsek, etnikumok, vallási csoportok közötti együttélés szabályait" - hangsúlyozta a pápa, aki hétfőn a Vatikánban gyászmisét pontifikál a moszuli érsek emlékére.
Idén egyébként különösen korán ünneplik a katolikusok húsvétot, hiszen nagyhét már március 17-től megkezdődik. A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Jézus virágvasárnap vonult be Jeruzsálembe a kereszthalálát megelőző napokban. A szinoptikusoknak is nevezett három evangélista, Máté, Márk és Lukács elbeszélése szerint a bevonuláskor az emberek felsőruháikat az útra terítették, s gallyakat vágtak a fáról. János evangéliumában pálmaágakról számolt be. Az ókorban ugyanis az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedték. Virágvasárnap barkaszentelést tartanak. A szertartásnál a szentmise előtt pálma- és olajfa ágakat áldanak meg, majd körbeviszik a templomban. A szertartás lényege a körmenet és természetesen a szentmise. A hívek ugyanis ilyenkor énekkel köszöntik a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. A szertartás fő éneke a "Dicsőség és dicséret". Virágvasárnap a bevonulás mellett Krisztus szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására is emlékeznek. Az ötödik századtól tartottak körmeneteket ezen a napon.