-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Virágba borult Székesfehérvár Belvárosa
Pénteken kora délutánra készültek el a „Virágálom – Pünkösdkor” program keretében készült kompozíciók Székesfehérvár Belvárosában. A fehérvári virágkötők idén is a Városház téri és környéki köztéri alkotásokat díszítették fel. A Pünkösdi Virágálom Fesztivál közreműködőit Pénzes Mihály alpolgármester is köszöntötte, végigjárták a virágkölteményeket, majd átadta a város Főterén megvalósított csodát a székesfehérváriaknak. Az alkotásokat Kovácsné Peresztegi Nagy Mária, Hartyáni Rita, Horváth Ildikó, Tóthné Nemes Szilvia, Nagy Jánosné, Béndekné Király Edit, Szilágyi Erzsébet és Kalocsa Ferencné készítette.
Képgaléria a virágokkal feldíszített köztéri alkotásokról!
Képgaléria a virágokkal feldíszített köztéri alkotásokról!
2007.05.25. 15:40 |
Pénteken kora délutánra készültek el a „Virágálom – Pünkösdkor” program keretében készült kompozíciók Székesfehérvár Belvárosában. A fehérvári virágkötők idén is a Városház téri és környéki köztéri alkotásokat díszítették fel. Képgaléria a virágokkal feldíszített köztéri alkotásokról!
Pénteken délelőtt gőzerővel dolgozott több virágkötő, hogy kora délutánra elkészüljenek azok a csodálatos virágköltemények Székesfehérvár Főterén, amit, ha időben érkeznek még Önök is láthatnak. A Pünkösdi Virágálom Fesztivál közreműködőit Pénzes Mihály alpolgármester is köszöntötte, végigjárták a virágkölteményeket, majd átadta a város Főterén megvalósított csodát a székesfehérváriaknak.
A szabadtéri színpadon virágkötészeti bemutató és árverés zajlott. Az alkotásokat Kovácsné Peresztegi Nagy Mária, Hartyáni Rita, Horváth Ildikó, Tóthné Nemes Szilvia, Nagy Jánosné, Béndekné Király Edit, Szilágyi Erzsébet és Kalocsa Ferencné készítette.