-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Világok találkozása - folytatódik a Harmonia Albensis
Újabb állomásához érkezik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat. Július 18-án, csütörtökön székesfehérvári vegyeskarok szerepelnek a műsorban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A „Világok találkozása” című hangversenyen az Alba Regia Vegyeskar és a Primavera Vegyeskar lép fel szólisták közreműködésével.
2013.07.16. 12:23 |
Újabb állomásához érkezik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat. Július 18-án, csütörtökön székesfehérvári vegyeskarok szerepelnek a műsorban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
A június végén kezdődött Harmonia Albensis programjában eddig három templomi koncertet hallhattak a komolyzenét kedvelő székesfehérváriak. A sorozat újabb csemegével folytatódik július 18-án, csütörtökön 19.30 órától a Szent István Bazilikában.

A június végén kezdődött Harmonia Albensis programjában eddig három templomi koncertet hallhattak a komolyzenét kedvelő székesfehérváriak. A sorozat újabb csemegével folytatódik július 18-án, csütörtökön 19.30 órától a Szent István Bazilikában. A „Világok találkozása” című hangversenyen az Alba Regia Vegyeskar és a Primavera Vegyeskar lép fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kíséretében, illetve Kertesi Ingrid, Megyesi-Schwartz Lúcia, Mukk József és Jekl László szólisták közreműködésével.
A Harmonia Albensis idei sorozatának utolsó hangversenyére július 25-én kerül sor a Bazilikában. A záró programon Miklósa Erika világhírű Kossuth-díjas operaénekesnő örvendezteti meg a székesfehérvári közönséget.