-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Vigyázat élőzene!
Ma este Székesfehérvárra látogat a hazai pop-rock élet három nagy alakja, illetve a külföldön is jól ismert underground lemezlovas, Dj Palotai. A zenészek az ESTinvázió elnevezésű országjáró rendezvény keretében jönnek Székesfehérvárra.
A rendezvény plakátján figyelmeztetésképpen fogalmazódik meg az este lényege: „Vigyázat Élőzene!”. Kis hazánkban ez lassan már tényleg aktuálissá válik a popzene, és a haknik térhódítása miatt. De május 22-én, szombaton másképp lesz ez az Incognito Dance Klubban. Az estinvázió keretében Fehérvárra látogat a Másfél és az Amorf Ördögök, illetve az újonnan megjelent lemezüket promotáló Heaven Street Seven együttes. A három hangszeres bandát Palotai Zsolt követi, akinek Elektro Jazz és Drumm and Bass dallamait a világon sokfelé ismerik. A Sörháztéren nyolc órakor nyitják a kapukat és az ott áthaladásért 500 Ft –ot kérnek, ami igazán nem számit soknak négy kiemelkedő élőkoncertért.