-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Vidéki színházak találkozója - május 8-án szerepel a fehérvári társulat
Kilencedik alkalommal találkoznak a vidéki színházak Budapesten. A Thália Színházhoz és a Nemzeti Színházhoz idén az Új Színház és a Merlin Színház csatlakozott, így a közönség négy teátrum összesen hét színpadán találkozhat a vidéki társulatok által elhozott darabokkal. A Vörösmarty Színház produkcióját május 8-án 19 órától a Thália Színház Nagyszínpadán láthatják az érdeklődők, a fehérvári társulat a fehérvári társulat Garaczi László Plazma című darabját mutatja be.
2008.04.25. 09:40 |
Kilencedik alkalommal találkoznak a vidéki színházak Budapesten. A Thália Színházhoz és a Nemzeti Színházhoz idén az Új Színház és a Merlin Színház csatlakozott, így a közönség négy teátrum összesen hét színpadán találkozhat a vidéki társulatok által elhozott darabokkal. A Vörösmarty Színház produkcióját május 8-án 19 órától a Thália Színház Nagyszínpadán láthatják az érdeklődők, a fehérvári társulat a fehérvári társulat Garaczi László Plazma című darabját mutatja be.A seregszemlén bemutatkoznak a soproni, dunaújvárosi, szolnoki, kaposvári, békéscsabai, kecskeméti, budaörsi, győri, pécsi, miskolci és egri társulatok is. A május 8-ig tartó találkozó a szervezők közlése szerint az idén is állami támogatás nélkül valósul meg.