-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
VI. Országos Gregor József Énekverseny - pénteken kezdődik a háromnapos megmérettetés
A hétvégén rendezik meg a VI. Országos Gregor József Énekversenyt Székesfehérváron.
A háromnapos megmérettetés ünnepélyes megnyitója november 26-án, pénteken 10.30 órakor kezdődik, majd indul a verseny. A nap 19 órakor ünnepi díszhangversennyel zárul, amelyen fellépnek a korábbi díjazottak: Zemlényi Eszter énekművész és Kéry Tamás zongoraművész. November 27-én, szombaton 10 órától lépnek színpadra a versenyzők. Az este ismét értékes programot ígér: dr. Csereklyei Andrea énekművész és Bijzák Dóra zongoraművész „F. Poulenc, A dalszerző” című előadása és közös hangversenye 18 órakor kezdődik. A háromnapos országos énekverseny döntőjére november 28-án, vasárnap 10 órakor kerül sor, majd 15 órától az ünnepélyes díjkiosztóval és gálahangversennyel zárul.
Az országos megmérettetésre 24 intézményből 89 nevezés érkezett. A versenyzőket értékelő szakmai zsűriben dr. habil Halmai Katalin operaénekes, az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Kertesi Ingrid operaénekes, az egyetem adjunktusa, Bartók-, Pásztori-, Liszt-díjas, érdemes, kiváló művész és Kovácsházi István, a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti karának oktatója, Liszt-díjas operaénekes foglal helyet.
A versenyprogramokra és a koncertekre is – az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett – szeretettel várják az érdeklődőket!