-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Versmondó verseny a VOKE Művházban általános iskolásoknak – hétfőig lehet jelentkezni
Idén is meghirdette az általános iskolásoknak szóló, népszerű versmondó versenyét a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház. A megmérettetést október 14-15-16-án rendezik, jelentkezni október 7-ig, hétfőig lehet e-mailben.
2024.10.07. 07:19 |
Az általános iskolások 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztály szerinti bontásban versengenek szabadon választott költeménnyel, fontos azonban, hogy az életkoruknak megfelelő stílusú és hosszúságú verset szavaljanak.
Jelentkezni október 7-ig, hétfőig lehet a vokemuvhazszfvar@gmail.com címen. A versenyt október 14-15-16-án, hétfői, keddi és szerdai napokon 14.00 órás kezdéssel bonyolítják.
A helyezésekről, a különdíjakról szakértő zsűri hoz döntést, valamennyi résztvevő kap emléklapot, a legügyesebb gyerekek pedig értékes könyvjutalomban részesülnek.