-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Verses-zenés beszélgetés Pálfalvi János előadóművésszel az Öreghegyi Dispután
Március 10-én, kedden 18 órától Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke Pálfalvi Jánossal, a dunaújvárosi Írisz Versszínpad előadóművészével beszélget az Öreghegyi Közösségi Házban (Fiskális út 93.). A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
2020.03.09. 08:05 |
A meghívott előadó tagja a Pro Cultura Intercisae díjas Írisz Versszínpadnak.
A civil közösség havi rendszeresség hirdet önálló műsort, állandó résztvevői a városi rendezvényeknek, jótékonysági programoknak, és önálló verses lemezük, hangoskönyvük is van.
A beszélgetés, amelyben Pálfalvi János nemcsak verset mond, de gitározik és énekel is, március 10-én, kedden 18 órakor kezdődik az Öreghegyi Közösségi Házban, a házigazda Bobory Zoltán költő lesz.