-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Versbe szedett történelem – új turisztikai program indul Székesfehérváron
A program itt érhető el!
A 15 látványossághoz elkalauzoló programot – melynek megvalósításában a Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. és a Fehérvár Médiacentrum működött közre – a Városházán rendezett sajtótájékoztatón mutatták be.
Dr. Wilhelm Ottó nem csak ismert gyermekgyógyász és genetikus, hanem lokálpatrióta kortárs költő is, a Vörösmarty Társaság tagja, aki szenvedélyesen szereti Székesfehérvárt. Általa született meg az új, Magyarországon egyedülálló verses városismereti séta ötlete, melynek megvalósításához felkereste a Tourinform Irodát. Továbbgondolva a javaslatot jutottak el a Fehérvár Médiacentrumhoz, melynek munkatársai, Farkas Angéla és Török Laura működtek közre a versek felolvasásában.
A sajtótájékoztatón elmondta, fontos céljának érezte, hogy a versekkel érzelemgazdaggá tegye dicső múltunk színhelyeit, emlékeit az arra járóknak. „Kevés, ha csak egy szobrot látunk és arról csupán tényfeltáró információkat olvasunk. Kerüljünk közelebb őseinkhez, fogjuk fel tetteik nagyszerűségét! Ne csak szemléljük, de éljük is át sorsuk nehézségeit, fedezzük fel iránymutatásukat és erkölcsi nagyságukat, mert érzelmek nélkül az információ csak tananyag marad! Empátia kell ahhoz, hogy befogadjuk és példává érleljük történelmi nagyságaink mintáját. Erre csak a versek tudnak késztetni és felszítani minket!” – fogalmazott dr. Wilhelm Ottó.
Lehrner Zsolt alpolgármester a város nevében gratulált a kezdeményezéshez és hangsúlyozta, ez egy rendkívüli, az országban egyedülálló lehetőség, ami Székesfehérváron az irodalom, a turisztika és a média összefogásának köszönhető. „Ez egy nagyon fontos, értékteremtő kezdeményezés, ami a városunkat szolgálja!” – hangsúlyozta az alpolgármester.
A programot Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be. Komoly lehetőségként értékelte Wilhelm Ottó kezdeményezését. „Mi, akik a turizmusban dolgozunk, pontosan tudjuk, hogy az emberek nem helyszíneket, nem látnivalókat keresnek, hanem élményeket és érzelmeket. Az új tematikus program és annak technikai lehetőségei ezt nagyban segítik!” – mondta. Kiemelte, hogy a https://www.fehervarneked.hu oldalt a COVID idején fejlesztették ki azért, hogy az egyéni látogatók elkülönülve, lecsendesedve, saját tempójukban láthassák a várost, többféle tematikus útvonal mentén. Ezek közé illeszkedik be a Versbe szedett történelem című, új program, melyet ITT érhetnek el az érdeklődők.
A tematikus túra helyszínei:
Városházas és a Szent Korona hiteles másolata
Pipo torony
Koronázóbazilika, Nemzeti Emlékhely
Szent István mauzóleuma
Wathay Ferenc szobra
Szent István-székesegyház
Szent István lovasszobra
10-es huszárok emlékműve
Országalma
Vörösmarty Mihály emléktábla
Fekete Sas szálló
Corpus Hungaricum szobor
Olimpiai Emlékmű
Gyergyószentmiklósi áldozatok emlékköve és kopjafája