-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Vendégségben Bach mesternél - folytatódik a kamarazenei sorozat
Különleges időutazásra, az 1730-as évek Lipcséjébe invitálja a zenebarátokat a Zene-szó 2023 harmadik estje.
Az Egyházmegyei Múzeum díszudvara ezen az estén a lipcsei Grimma-kapunál állt kávéház kerthelyiségévé változik, ahol annak idején nyaranta a Johann Sebastian Bach vezetésével működő Collegium Musicum muzsikája szórakoztatta a vendégeket. Ezeket a régvolt hangversenyeket idézik fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei a barokk zene remekeinek megszólaltatásával.
Az időutazást dr. Szabó Balázs zenetörténész, az ARSO művészeti tanácsadója vezeti.
Jegyek a helyszínen, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jegypénztárában (Fő u. 8., nyitva: H-P 10-18), vagy online EZEN az oldalon kaphatók. A jegyárból személyes vásárlás esetén 25% kedvezményt biztosítanak diákok és a nyugdíjasok számára.