Vegyvédelmi ruhás férfi támadott meg egy Fejér megyei családot

Különös bűncselekmény történt vasárnapra virradóra Ercsiben: egy vegyvédelmi felszerelést viselő férfi a település egyik portáján vegyszerrel lefújta az ott élő család több tagját, majd a kialakult dulakodásban életét vesztette. A férfi gázálarcban, permetezővel a hátán jelent meg az ercsi háznál, s először az épületből kilépő tulajdonost, majd a család több tagját is lefújta a vegyi anyaggal.
2010.05.23. 10:43 |
Különös bűncselekmény történt vasárnapra virradóra Ercsiben: egy vegyvédelmi felszerelést viselő férfi a település egyik portáján vegyszerrel lefújta az ott élő család több tagját, majd a kialakult dulakodásban életét vesztette. 
 
Halálos ütés érte azt a 39 éves ercsi férfit, aki egy ismeretlen összetételű vegyi anyaggal, vasárnap kora hajnalban lefújta egy ercsi család több tagját; a vegyszeres támadás ellen bottal védekező és a támadóra többször lesújtó 34 éves asszonyt előállították.
 
A férfi gázálarcban, permetezővel a hátán jelent meg az ercsi háznál, s először az épületből kilépő tulajdonost, majd a család több tagját is lefújta a vegyi anyaggal - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
 
Emiatt dulakodás alakult ki közte és a házban lakók között, amelynek során a megtámadott család egyik nőtagja bottal többször megütötte a támadót, aki a helyszínen meghalt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. Tájékoztatása szerint a támadás során a család egyik 54 éves férfi tagjának komolyabb bőrfelmaródásos sérülései keletkeztek. Õt a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban ápolják. Még nem tudni, hogy sérülései nyolc napon belül, vagy azon túl gyógyulnak.
 
A bottal védekező asszonynak kisebb, nyolc napon belül gyógyuló maródásos sérülései keletkeztek. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával indított büntetőeljárást az ügyben, s folynak az elsődleges nyomozati cselekmények.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.