-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Védett Székesfehérvár a sárkányoktól
A néphagyomány szerint a nyári napforduló tiszteletére Június 24-én Szent Iván éjszakáján máglyákat gyújtanak a világ minden részén, amit fiatalok ugranak át. A hagyománynak több feladatot is tulajdonítanak: elűzi a sárkányokat, egészséget, termékenységet hoz.
A néphagyomány szerint a nyári napforduló tiszteletére Június 24-én Szent Iván éjszakáján máglyákat gyújtanak a világ minden részén, amit fiatalok ugranak át. A hagyománynak több feladatot is tulajdonítanak: elűzi a sárkányokat, egészséget, termékenységet hoz.
Székesfehérváron is őrzik ezt a hagyományt és idén is ugrottak, tüzet az Alba Regia Táncegyüttes tagjai az öreghegy szívében elhelyezkedő bányatónál. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen a tűzugrás mellett találkoztak a régió táncosai is. A rendezvényen részt vettek Veszprémi csoportok is, de fellépett a másik Fehérvári egyesület az Ikarus Néptánccsoport is. Ezen a rendezvényen is közrejátszott az eső, ami miatt kisebb szüneteket kellett tartani. A rendezvényt a Veszprémiek tűzugrás koreográfiája zárta, így reméljük, hogy a városnak nem kell már tartania a sárkányoktól.