-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Vasárnap Miss Alpok Adria elődöntő az Arc kávézóbanban
November 21-én, vasárnap rendezik a Miss Alpok Adria szépségverseny elődöntőjét az Arc kávézóban. A versenyre olyan lányok jelenkezhettek, akik elmúltak már 14, de nincsenek még 26 évesek. Az Alpok-Adria szépségverseny Olaszországból, egy közel negyvenmillió lakost tömörítő, országhatárokon átnyúló gazdasági, kulturális és piaci "összefogás" központjából indult. Ma már nyolc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország) szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért.

Az előválogatások, az országos döntők sora és a központi nemzetközi gála összességében több tízezer néző előtt zajlik. Hazánk az elmúlt években csupán néhány viszonylag szűk körből kiválasztott versenyzővel képviseltette magát a Miss Alpe Adria fináléjában.
2001-ben azonban Magyarország is nagy előrelépést tett. A magyarországi döntőket egy hazai szépségiparral foglalkozó cég rendezhette meg s ezzel a mi lányaink is kijutottak a nemzetközi döntőbe, ahol sikereket értek el.
Alapvető cél, hogy minden évben a zsűri a lányok közül azokat válassza ki, akik méltó módon és eséllyel képviselhetik hazánkat a nemzetközi versenyen. A tehetséges résztvevőknek a verseny lehetőséget kínál a bekapcsolódásra a modell- és divatvilágba.