-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Vasárnap este Prágában vendégszerepelt a Székesfehérvári Balett Színház
Vasárnap este Prágában, a Vinohrady Színházban láthatta a közönség a Székesfehérvári Balett Színház előadását. A Fantomfájdalom című produkció bemutatójával jó hírét vitték városunknak és kulturális életünknek.
2025.02.17. 15:24 |
„Köszönjük, Prága! Köszönjük, Vinohrady Színház!” – tette közzé közösségi oldalán a Székesfehérvári Balett Színház vasárnap este. Fotóikon pedig a társulat a prágai teátrum előtt és annak színpadán is látható.
A Tanceni Centrum Praha és a Liszt Intézet jóvoltából Csehország fővárosában vendégszerepeltek a Fantomfájdalom című produkcióval.
A trianoni veszteségről szóló táncdráma zeneszerzője Kocsák Tibor, koreográfusa pedig Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója.