-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Városismereti verseny a Fehérvári Vigasságokon
A Fehérvári Polgárok Egyesülete évek óta szervez játékos vetélkedőt a Fehérvári Vigasságok idejére. Az első években az előre nyomtatott kérdőíveken lehetett a helyes válasz kiválasztásával a város történelmi, kulturális, gazdasági és társadalmi eseményeire vonatkozó tudásokat lemérni. A tavalyi játék során két 13+1 fényképet tartalmazó albumhoz kapcsolódtak a kérdések, ekkor is a felkínált válaszok között rejtőzött a megoldás. Az idei, szeptember 29.-i Vigasságokra, egy új, számítógépes játékkal készül az egyesület. Városunk ismert, jellegzetes épületeit, tereit, szobrait, helyszíneit kell felismerni -tájékoztatott Kocsis György a Fehérvári Polgárok Egyesületének elnöke.
2007.09.21. 19:22 |
A Fehérvári Polgárok Egyesülete évek óta szervez játékos vetélkedőt a Fehérvári Vigasságok idejére. Az első években az előre nyomtatott kérdőíveken lehetett a helyes válasz kiválasztásával a város történelmi, kulturális, gazdasági és társadalmi eseményeire vonatkozó tudásokat lemérni. A tavalyi játék során két 13+1 fényképet tartalmazó albumhoz kapcsolódtak a kérdések, ekkor is a felkínált válaszok között rejtőzött a megoldás. A Városház téren felállított faháznál az eddigi években alkalmanként kétszázötven -háromszáz játékos jelentkezett, akik közül nagyon sokan minden kérdésre tudták a helyes választ. Sorsolás útján választottuk ki a nyeremények tulajdonosait. Az első két évben 20 illetve 25 játékosunknak tudtunk apróbb-nagyobb tárgynyereményt átadni. A 2006. évi, fotós játékra már visszatérő látogatók is jelentkeztek, akik már tudatosan keresték a megmérettetés lehetőségét. A rengeteg hibátlan megoldást produkáló játékos között, szponzoraink önzetlenségének köszönhetően már 52 -en térhettek haza nyereménnyel.
Az idei, szeptember 29.-i Vigasságokra, egy új, számítógépes játékkal készül az egyesület. Városunk ismert, jellegzetes épületeit, tereit, szobrait, helyszíneit kell felismerni -tájékoztatott Kocsis György a Fehérvári Polgárok Egyesületének elnöke.
Szeretettel és tisztelettel várja a Fehérvári Polgárok Egyesületének aktivista csapata a játékos kedvű Fehérváriakat az FPE faházánál délelőtt 9 órától este 19 óráig.