-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Varkocs György várkapitányra emlékezünk
A budai várban már két éve török pasa ült, amikor 1543-ban maga Szulejmán szultán vezette seregét Székesfehérvár alá, mely várat Varkocs György védett mintegy 5-6000 főnyi sereggel. Hiába, mivel a város polgárai gazdag városukat védvén a visszavonuló védőcsapatok előtt bezárták a vár kapuit, így Varkocs György és serege a Budai kapu hídja előtt halt hősi halált szeptember 3-án. A török aztán megszegte a szabad elvonulásra vonatkozó ígéretét és leszámolt a magyarok lakta várossal.
A török sereg 1543. augusztus 23-án érkezett a város határába. A vár ostromát augusztus 28-án kezdték el; elsőként a Sziget és Ingovány külvárosok estek el. A török szeptember 2-án a várat is ostrom alá vette; ekkor esett el a Budai külvárosban rekedt Varkocs György várkapitány, a Budai kapunál vívott küzdelemben. A város magisztrátusa szeptember 3-án feladta a várat. Az egykori koronázó város török birtokba vételéről Dzselálzáde Musztafa számolt be. A vár védői szabad elvonulást kaptak, velük együtt menekült a johannita konvent is. Dalmady Sebestyén házfőnöknek sikerült szabad eltávozást kieszközölnie, ezzel a felbecsülhetetlen értékű hiteleshely iratai megmenekültek a pusztulástól. A törökök később megszegték ígéretüket, a város lakosságával kegyetlenül leszámoltak, a királysíroknak sem kegyelmeztek, Szapolyai János holttestét kidobták a királyi bazilikából, tetemét Szigethy Tamás városbíró a Szent Mihály templomban temettette el.
(forrás: albaarchivum.hu)