-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Fehérvári Versünnep - szombaton lesz a döntő a Városháza Dísztermében
A döntőbe 12 fiatal került, akik hagyományosan a Vörösmarty Színház művészeinek mentorálásával készülnek fel az utolsó fordulóra.
Őket hallhatjuk szombaton: Vagyon Réka, Fontos Anna, Szücs Boglárka, Rácz Lili Szonja, Szabó Gergő, Harsányi Péter, Schneider-Zaj Ákos, Radics Luca Ayame, Fekete Alex Richard, Kulkov Szonja, Magony Péter és Czombál András.
2010 volt az az esztendő, amikor első alkalommal, Varga Sándor újságíró, a Fehérvár Médiacentrum alapító-hírigazgatója kezdeményezésére megrendezték a Fehérvári Versünnepet. A szépirodalmi tehetségkutató azóta mozgalommá nőtte ki magát, amely szorosan hozzátartozik városunk szellemi és kulturális életéhez. A Fehérvár Médiacentrum, Székesfehérvár Önkormányzata, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, a Vörösmarty Színház, a Szent István Király Múzeum és a SZÉPHŐ Zrt. összefogásának köszönhetően idén immár a tizenhatodik Versünnepre kerülhet sor.
A versenyre rekordszámú jelentkezés érkezett, tucatnyi vármegyei településről és iskolából összesen 55 fiatal mérettette meg magát a február 21-i elődöntőben.
A döntőre március 21-én, szombaton 10.00 órai kezdettel kerül sor a Városháza Dísztermében, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök köszönti a résztvevőket. A fiatalok egy-egy költeménnyel készülnek, a szavalatokat Kubik Anna színművész, a zsűri elnöke és a további zsűritagok – Bobory Zoltán költő, Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója, Vakler Lajos Penna Regia-díjas újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere és Závodszky Noémi színművész – értékelik.
A körülbelül kétórás, nyilvános döntőre szeretettel várják a versenyzők hozzátartozóit, barátait és a kultúraszerető közönséget! A finálét a Fehérvár Televízió élőben közvetíti.