-
Meghibásodott a jelzőlámpa
Szombaton este elektromos meghibásodás miatt működésképtelenné vált a Széchenyi utca és a Horvát István utca kereszteződésében található közlekedési lámpa. A nagy forgalmú csomópontban a hiba elhárítását a Városgondnokság szakemberei már megkezdték.
2026.10.31. -
Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út - Verseci utca találkozásánál
A Fejérvíz Zrt. beruházásában történő ivóvíz-gerincvezeték átépítéshez kapcsolódóan vezettek be útzárat a hét elején az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál. A vállalkozó tájékoztatása szerint a kivitelezés ütemezetten halad, de a munkálatok a vártnál több időt vesznek igénybe, a hét elején még burkolat-helyreállítási munkálatok zajlanak majd. Ezt követően, előreláthatólag november 3-án, kedden délután tudják visszaadni a forgalomnak az útszakaszt.
2026.10.31. -
Áramszünet lesz a Királysoron
A megnövekedett igényekkel összefüggésben kapacitásbővítési munkákat végez az áramszolgáltató a Király soron, ahol november 2-án néhány épületben áramszünetre kell számítani.
2026.10.30. -
Fogadóórát tart Szontaghné Kovács Erika
Novemberben is két helyszínen és időpontban tart fogadóórát Szontaghné Kovács Erika. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2-án, hétfőn és 3-án, kedden várja a körzetben élőket.
2026.10.30.
Május 31-ig várják a javaslatokat a Schmidl Ferenc Építészeti Díjra
A Schmidl Ferenc Építészeti Díj annak az építész tervezőnek adományozható, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez.
Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente legfeljebb két Schmidl Díj adható át azzal, hogy amennyiben egy konkrét építészeti alkotásnak több tervezője van, akkor annak valamennyi tervezője részére adományozásra kerül a díj.
Javaslatot tehet bármely természetes vagy jogi személy. A tervezők saját alkotásaikat is nevezhetik. A javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét és elérhetőségét, a javasolt építész nevét és elérhetőségét, a javaslat indokául szolgál épület leírását, fényképeit, a terv megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait, látványterveit.
A javaslat dokumentálásának formai követelményei: legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.
A javaslatokat 2023. május 31-ig írásban lehet benyújtani személyesen a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján, vagy beküldhető postán az alábbi címre: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda címére: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
A díj átadására októberben, az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.