-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Várhatóan februárban választják meg a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza igazgatóit
Tavaly ősszel írta ki a város képviselőtestülete az önkormányzati fenntartású Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot. Jelentkezni január 9-ig lehetett, borítékbontást pedig pénteken délelőtt tartottak a Városházán. A Kulturális Bizottság elnöke a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza igazgatói posztjára beérkezett pályázatok borítékbontása után tartott sajtótájékoztatót. Mint mondta a Szabadművelődés Háza vezetői posztjára négy pályázat érkezett. A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára eddig heten jelentkeztek, bár elképzelhető, hogy postára feladott pályázat érkezik még jövő hét elején.
2008.01.11. 14:58 |
Tavaly ősszel írta ki a város képviselőtestülete az önkormányzati fenntartású Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot. Jelentkezni január 9-ig lehetett, borítékbontást pedig pénteken délelőtt tartottak a Városházán.
A Kulturális Bizottság elnöke a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza igazgatói posztjára beérkezett pályázatok borítékbontása után tartott sajtótájékoztatót. Mint mondta a Szabadművelődés Háza vezetői posztjára négy pályázat érkezett, amiből hárman nem járultak hozzá kilétük felfedéséhez, a negyedik pályázó Tóth László a művelődési intézmény jelenlegi igazgatója - mondta Brájer Éva a Kulturális Bizottság elnöke.
A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára eddig heten jelentkeztek, bár elképzelhető, hogy postára feladott pályázat érkezik még jövő hét elején. A hét jelentkezőből 5-en vállalták a nyilvánosságot: Vasvári Csaba színész, Vas Zoltán Iván rendező, Szurdi Miklós jelenlegi igazgató, Kuna Károly színész és Dr. Miklós Tibor jogász. A Kulturális Bizottság javaslatot tesz a közgyűlésnek a jövendőbeli igazgatóról, azonban a posztra a város képviselőtestülete választja meg az igazgatókat, ami a soron következő február 14-i közgyűlésen várható.