-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Varga Gábor Farkas grafikusművész alkotásai láthatók „A hónap műtárgya” sorozatban
A Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontja (Várkörút 32.) ad helyet a Varga Gábor Farkas grafikusművész alkotásait bemutató kiállításnak, amely április közepéig látogatható a Látogatóközpont nyitvatartási idejében.
A Székesfehérváron élő és dolgozó alkotóművész 2001 és 2006 között volt a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója. Tagja a magyar Plakát Társaságnak, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. 1998 óta rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi tervezőgrafikai és képzőművészeti kiállításoknak.
Varga Gábor Farkas legutóbbi papírkivágás technikával készült dobozműve egy 2015-ben bemutatott sorozat kiegészítése, újragondolása. Weöres Sándor idézeteit három Pilinszky János vers egészíti ki, papírkivágat formájában. Utóbbiak műfajukat tekintve is elkülönülnek, hiszen ezek papírkollázsok sok helyütt tépett szélekkel. Ezek az életlen kontúrok, egymásba folyó rétegek pedig érzékenyen adják vissza Pilinszky verseiben rejlő ellentmondásait a létnek, a valóságnak. A tárlatra minden érdeklődőt szeretettel vár a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontja.