-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Vándorkiállítást szerveznek az Óbudai Egyetem karainak és központjainak innovációiból
Az Óbudai Egyetem fejlesztéseiből elkészült egy kiállítás, amely poszterekből és modellekből áll. A poszterek közérthető nyelven mutatják be az Óbudai Egyetem 4 karának és 2 központjának érdekes fejlesztéseit, és magát az egyetemet. Székesfehérvári és Székesfehérvár környéki művelődési házakban, valamint iskolákban lesz megtekinthető a vándorkiállítás a következő másfél évben.
2013.07.12. 13:28 |
Az Óbudai Egyetem fejlesztéseiből elkészült egy kiállítás, amely poszterekből és modellekből áll. A poszterek közérthető nyelven mutatják be az Óbudai Egyetem 4 karának és 2 központjának érdekes fejlesztéseit, és magát az egyetemet. Székesfehérvári és Székesfehérvár környéki művelődési házakban, valamint iskolákban lesz megtekinthető a vándorkiállítás a következő másfél évben.
Hétfőn Iszkaszentgyörgyre érkeznek a kiállításra kerülő poszterek, az Iszkaszentgyörgyi Integrált Közösségi és Szolgáltatói Térépületében tekinthetőek meg 2013. július 15-30. között. A kiállítás megnyitójára 2013.július 15-én 16.00-kor kerül sor, melyet Dr. Seebauer Márta, az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ főigazgató-helyettes asszonya nyit meg.Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők. A kiállítás helyszíneit az arek.uni-obuda.hu/tamop/ oldalon követhetik majd nyomon az érdeklődők.