-
Királyi Napok augusztus 14-e és 23-as között
Az augusztus 20-ai négynapos hétvégéhez igazodva idén egészen augusztus 23-ig várja a látogatókat a Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál, a Székesfehérvári Királyi Napok. A történelmi főváros legfontosabb, augusztus 14-én kezdődő kulturális eseményéről Lehrner Zsolt alpolgármester és Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője tartott ismertető sajtótájékoztatót.
2026.04.17. -
Tudományos konferencia
A második világháborút követő időszakban bekövetkezett államosítás lesz a fő témája annak a tudományos konferenciának, amelyet április 21-én, kedden 10 órakor rendeznek meg a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában.
2026.04.17. -
Országos döntőre készülnek
Országos megmérettetésre készülnek a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium fúvósai, akik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban adtak koncertet.
2026.04.17. -
Lepketánc
Kivételes koncertnek lehettek tanúi az Aranybulla Könyvtár vendégei. Városunk ikonikus duója a Hungarikum Együttes és meghívott vendégük Végh Gyula megzenésített versekkel köszöntötték a Költészet Napját.
2026.04.17.
Vándorkiállítás a Telekiben német származású magyarországi művészek munkásságáról
A Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK) a Német Szövetségi Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően készíthette el azt nyolc roll-upból álló vándorkiállítást, amelyeken huszonöt magyarországi német alkotón keresztül mutatják be a magyarországi német képzőművészetet.
Amint Gróf Krisztina, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, egyben a gimnázium pedagógusa elmondta, az elmúlt hetekben Fejér vármegye több településén, Etyeken és Kincsesbányán is járt a vándorkiállítás, most pedig a Teleki Blanka Gimnáziumban nézhető meg február 14-én 14 óráig.
A gimnázium 10. osztályos német speciális tagozatú osztályának diákjai egyébként már a fél 10-es hivatalos megnyitó előtt ismerkedni kezdtek a művészekkel: a Gróf Krisztina tanárnőtől kapott feladatok alapján arra kerestek választ, melyik művész milyen technikával alkot, hová jártak egyetemre, vagy hogy milyen hatások érték őket alkotótevékenységük során. Mindez egyébként kiváló nyelvgyakorlás is a diákok számára, ugyanis a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége tanórai, illetve délutáni órakeretben használható segédanyagokat is készített az iskolák számára.
A kiállításon az érdeklődők megismerhetik a székesfehérvári születésű, Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikusművész, König Róbert életét is, aki ráadásul a Teleki Gimnázium diákja volt, és neki köszönhető a telekis logó megtervezése is. Ugyancsak látható a tablókon a szintén Munkácsy-díjas Szegedi Csaba festőművész munkássága, aki több szállal kötődik a vármegyeszékhelyhez és a Székesfehérvári Művészek Társaságának is tagja.
A roll-upok rajtuk kívül a következő művészek életpályáját mutatják be: Bartl József, Berentz Péter, Breszkovics Bernadett, Damó István, Dechandt Antal, Forster Jakab, Frömmel Gyula, Hajdú László, Horváth Erzsébet, Jovián György, Kammerlohr-Kováts László, Manfred Karsch, Kovács-Gombos Gábor, Lehel Endre, Lieber Erzsébet, Lux Antal, Matzon Ákos, Misch Ádám, Volker Schwarz, Szily Géza, Trieb Zsuzsa, Wagner János és Wrobel Péter.
A rövid, informatív német szövegeket Wolfart János írta, a tetszetős grafikai kivitelezésért pedig Volker Schwarz felelt. Székesfehérváron csak a Teleki Blanka Gimnáziumban látható és látogatható a kiállítás február 14-ig, pénteken délután 14 óráig, ingyenesen a gimnázium épületében.