Változás a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának testületében

A Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány alapító okiratában és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően az alapítvány kuratóriuma elnököt és új tagot választott. Az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke dr. Cser-Palkovics András, új tagja pedig Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese lett.
2023.03.10. 12:55 |
Változás a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának testületében

A Rudolf Kalman Alapítvány és Kuratóriuma továbbra is az Óbudai Egyetem minden polgárának, az egyetem jövőjének és általában a magyar felsőoktatás versenyképességének javítása érdekében fog működni. A folyamatban lévő és tervezett fejlesztések és projektek zavartalanul folytatódnak a jövőben is.

Dr. Cser-Palkovics András a fentiek szellemében, a következő gondolatokkal veszi át az Alapítvány vezetését: Az Alapítvány elnöki feladatait ellátni nagy megtiszteltetés, melyet felelősséggel vállalok el. Szeretném rögzíteni: ahogyan az Egyetem átalakulása előtt, úgy most és a jövőben is, minden körülmények és feltételek mellett segíteni fogom az Óbudai Egyetemet. A Kuratórium elnökeként az a feladatom, hogy az Egyetem hallgatói, kutatói, oktatói és munkatársai a lehető legjobb körülmények között tudjanak tanulni és dolgozni. Köszönöm a Kuratórium bizalmát, igyekszem megszolgálni, ahogyan az Óbudai Egyetem minden polgárának bizalmát is.

Közlemények

  1. Látogatátási tilalmat rendeltek el

    Látogatási tilalmat rendelt el Szent György Kórházban és annak valamennyi telephelyén a Fejér Vármegyei Kormányhivatal. Az intézkedés 2026. február 06. napjától visszavonásig érvényes!

    2026.02.05.
  2. Alba Regia ösztöndíj 2026

    Székesfehérvár városa újra meghirdette a fiatalokat támogató ösztöndíjpályázatait. A város honlapján közzétett felhívás szerint a felsőoktatásban tanulók, valamint a hallgatói tanácsokban feladatot vállalók 2026. február 25-ig nyújthatják be pályázataikat az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjra, illetve az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra.

    2026.02.05.
  3. Fogadóórát tart hétfőn Brájer Éva maroshegyi önkormányzati képviselő

    Brájer Éva önkormányzati képviselő „fogadóórát” tart 2026. február 9-én, hétfőn 16.30 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Művelődési Ház 2. emeletén, a könyvtár melletti teremben. A részvétel érkezési sorrendben történik és amíg van érdeklődő, addig tart - írja közösségi oldalán Maroshegy önkormányzati képviselője.

    2026.02.04.
  4. Javítják a hibás távvezetéket a Sütő utcában - késő délutánra áll helyre a szolgáltatás

    A Széphő Zrt. értesíti a tisztelt felhasználókat, hogy 2026. február 3-án 12:30h-tól várhatóan a késő délutáni órákig hibás távvezeték kijavítása miatt a Sütő utca és a Tolnai utca egyes társasházaiban a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás szünetel.

    2026.02.03.