-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Valamennyi művészeti tagozatos diák kiállít a hétfőn megnyílt Tópartis Téli Tárlaton
„Huszonegyedik alkalommal szervezzük meg művészeti tagozatos diákjaink kiállítását. Ezen a tárlaton bemutathatják műveket, amelyeket tanszakonként készítenek el. Örömmel mondhatom, hogy - megfelelő szakirányú felsőoktatási képzésben tovább tanuló - egykori diákjaink közül többen neves művészek lettek.” - fogalmazott köszöntőjében Dr. Vizi László Tamásné, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium igazgatója, aki köszönetet mondott az alkotó diákoknak és felkészítő tanárainak, majd kiemelte „ez a tárlat ünnep, a fiatal művészek és az útjukat egyengető művésztanárok, mestereik ünnepe. A Téli Tárlat Fehérvár művészeti életének fontos eseményévé vált. Aki egyszer itt járt nálunk, visszajön. Minden évben, újra és újra. Az öt évfolyam diákjainak kiállításán most is csodának lehetünk tanúi, munkáik legkülönlegesebb darabjait láthatjuk a kiállítás alkalmával.”
Az eseményen részt vett Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerület igazgatója is.