-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Vakler Lajos lesz a Közéleti és Kulturális Szalon vendége november 6-án
November 6-án 18 órától Vakler Lajos újságíróval beszélget Bakonyi István író, irodalomtörténész a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házban a Közösségi és Kulturális Szalon keretében.
2023.11.02. 08:22 |
Vakler Lajos Penna Regia-díjas, Prima Primissima-különdíjas újságíró fáradhatatlanul kutatja, értelmezi és őrzi meg a jövő számára a fehérvári értékeket.
A Fehérvári beszélgetések című könyvsorozatában olyan emberekkel beszélget, akik értéket mutatnak fel a város közösségének, dokumentumfilmjeivel pedig a magyar királyok kultuszát kutatja. Rómában Szent István és a Magyar Szent Család kultuszának nyomába eredt, majd Erdélyben Szent László emlékeit dokumentálta. A filmes küldetés legutóbbi állomása Horvátország volt, Dalmáciában kutatta fel az Árpád-házi uralkodók és családtagjaik emlékét őrző kultuszokat és helyszíneket.