Vádemelés a fehérvári trafikrabló ellen

Fehérváron egy férfi késsel a kezében kényszerítette egy nemzeti dohánybolt eladóját a bevétel átadására. A nyomozóknak egy nap alatt sikerült azonosítani az elkövetőt, akit 2014. február 2-án elfogtak és előállítottak. Most vádemelést javasolnak ellene.
2014.05.14. 12:58 |
Fehérváron egy férfi késsel a kezében kényszerítette egy nemzeti dohánybolt eladóját a bevétel átadására. A nyomozóknak egy nap alatt sikerült azonosítani az elkövetőt, akit 2014. február 2-án elfogtak és előállítottak. Most vádemelést javasolnak ellene.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. február 1-jén érkezett  a bejelentés, hogy Székesfehérváron a Fórum téren található nemzeti dohányboltban egy férfi késsel a kezében az eladótól a bevételt követelte, majd a megkapott pénzzel a helyszínről elmenekült. A nyomozóknak egy nap alatt sikerült azonosítani az elkövetőt, akit 2014. február 2-án elfogtak, előállítottak, őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte a nyomozást. A 26 éves fehérvári férfi, P. Tibor azóta is előzetes letartóztatásban van, vádemelést javasolnak ellene rablás gyanúja miatt.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.