-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Utolsó alkalommal zenél ma a Jazzterfield a Hősök terén - sztárvendég:Váczi Eszter
Augusztus 5-én csütörtökön a Hősök terén utolsó alkalommal próbálja felrázni a járókelőket a Jazzterfield együttes már megszokott jazz zenéjükkel. A híres jazz zenészek dalait feldolgozó együttes célja, hogy a rohanó hétköznapokat megtörje ezekkel a csodálatos dallamokkal, amiket a gitár, basszusgitár, dob és a szaxofon kelt életre a Belvárosban. A koncert 19:00-tól egészen kifulladásig tart. Az együttes sztárvendége Váczi Eszter lesz.
Július 22-én csütörtökön a Hősök terén jazz zenével próbálja felrázni a járókelőket a Jazzterfield együttes. A híres jazz zenészek dalait feldolgozó együttes célja, hogy a rohanó hétköznapokat megtörje ezekkel a csodálatos dallamokkal, amiket a gitár, basszusgitár, dob és a szaxofon kelt életre a Belvárosban. A koncert 19:00-tól egészen kifulladásig tart.
A Jazzterfield 1999-ben alakult zenei iskolát végzett fiatalokból. Rangos zenei fesztiválokon is felléptek már, például az Archifest Jótékonysági Jazzfesztiválon, a FEZEN -en, a Yamaha Albaimpro Jazzfeszten, de koncerteztek már az ország sokrészeén. Miles Davis, és hasonló jazzsztárok dalai is felcsendülnek majd csütörtökön este héttől. A Jazzterfield vendégként fellépett a Hungarian All Star turnésorozatának székesfehérvári állomásán, ahol Tony Lakatossal egy színpadon zenélhettek. De a zenekar a világhírű lengyel basszusgitárossal, Krysztof Schieranskival is zenélt már együtt.
Az együttes tagjai:
Hámori János (trombita)
Hasznos Ákos (basszgitár)
Mészáros Sándor (dob)
Sipos Csaba (gitár),
Skerlecz Gábor (pozan)
Zana Zoltán (szaxofon)
Horváth Dávod (gitár)