-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Ünnepi szentmisével emlékeztek Szent Sebestyén napján Székesfehérvár fogadalmára
Közel három évszázaddal ezelőtt, az 1739-es pestisjárvány idején Felsőváros lakói böjtöt tartottak és Szent Sebestyén közbejárásával kérlelték Istent, hogy szabadítsa meg őket a fekete haláltól. Imáik meghallgattattak, a város járványtól való megszabadulása után pedig a hívek – fogadalmuk szerint – 1739 és 1749 között megépítették a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800 és 1807 között nagyobb templommá bővítettek.

Székesfehérvár azóta is minden év január 20-án püspöki szentmisével és búcsúval emlékezik a fogadalomra.
Szent Sebestyén ünnepén az idei évben is Spányi Antal megyés püspök celebrálta a hagyományos fogadalmi misét, amelyen a hívekkel és a város papságával megemlékezett az elődök Istennek tett ígéretéről.
A mise előtt – folytatva a hagyományt – a Felsővárosi Általános Iskola diákjai és tanárai közösen ölelték át a templomot.

A megyés püspök felelevenítette, hogy 1739-ben szörnyű pestis tizedelte a város lakosságát, mely a felsővárosiakat is nagy mértékben sújtotta. Az itt élők keresték a menekülés útját, keresték az emberi és az isteni utat is. Sok intézkedést tettek, hogy legyőzzék a járványt, ám ez nem volt elég, szükségük volt az Istenbe vetett hitükre is. Megtalálták az imádság útját, a fölajánlás útját, amit fogadalom formájában tettek maguknak kötelezővé.

Hogy az adott szó fontos volt számukra, mutatja ez a templom.
„Mit jelent ma számunkra ez a 287 évvel ezelőtti fogadalom? A szenvedés, a próbatétel mindenki életében ott van. Ott van, mert néha rászakad, ott van, mert néha önmagunkra szabadítjuk rá. Ezt láthatjuk Júdás és Péter apostol példáján keresztül is. Júdás elárulta Krisztust, Péter pedig háromszor megtagadta. Mindketten keresték a kiutat, de Júdás nem tudta kezét bűnbánóan Isten felé kinyújtani, ezért számára egyetlen út maradt, az önpusztítás útja. Péter viszont megbánta bűnét, megsiratta gyengeségét és elnyerte bűnei bocsánatát. Megtalálta az utat, amit számára Isten lehetőségként adott.

Ha megfelelően gondolkodunk és nyitott szívvel tesszük azt, mindig találhatunk nekünk szóló isteni üzeneteket. A mai ünnepség megmutatja, hogy az ember a maga nehézségeiben, a saját élethelyzetében megtalálhatja a kiutat Isten segítségével, aki fölemeli és megmenti őt. Köszönjük meg Istennek, hogy mellettünk áll a bajban, és az ő segítségére mindig számíthatunk.”
A mise után a híveket forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal kínálta a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a KALOT a templom előtti téren. A fogadalmi szentimisén részt vett Vargha Tamás miniszerhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Horváth Miklós Csaba alpolgármester, Róth Péter alpolgármester, Viza Attila önkormányzati képviselő, valamint Földi Zoltán és Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselők is.