-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Kodály Zoltán Hét
Kezdetét vette a Kodály Zoltán Zoltán hét a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Az iskola névadójának december 16-i születésnapjára emlékezik meg az iskola az egész hetes vidám és játékos programokkal. Az ünnepségsorozat legfőbb üzenete a kultúra szeretete.
2013.12.17. 07:55 |
Kezdetét vette a Kodály Zoltán Zoltán hét a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Az iskola névadójának december 16-i születésnapjára emlékezik meg az iskola az egész hetes vidám és játékos programokkal. Az ünnepségsorozat legfőbb üzenete a kultúra szeretete.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Az egész hét a zenével, kultúrával kapcsolatos játékos és versengő eseményekkel telik az iskolában. Csütörtökön a Szent Imre templomban lesz hallható a Kodály Zoltán Iskola hagyományos, karácsonyi koncertje. Pénteken pedig a Szent István Emlékév zárásából is derekasan kiveszik részüket a kodályosok. A Kodály Zoltán Hét és a 2013-as esztendő szombaton az osztályok karácsonyával, majd az iskola közös évbúcsúztató ünnepségével zárul.
A Kodály Zoltán Hét programja
december 12-én 15 órakor: az iskola fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megnyitó
december 13-án 14 órakor: megyei szépkiejtési és olvasóverseny
december 16-án 14:30 órakor: a Kodály Zoltán Hét megnyitója
15 órakor: zenei vetélkedő: témája: Verdi, valamint Wagner élete és művei
december 17-én: délelőtt: dallamírás, lapról olvasás
december 18-án: 9-11 óráig: játékos vidám vetélkedő az alsó tagozaton,
8-12 óráig: projektnap a felső tagozaton és a gimnáziumban
14 órától: karácsonyi vásár
december 19-én 18 órakor: karácsonyi hangverseny
Helye: Szent Imre-templom

