-
Meghibásodott a jelzőlámpa
Szombaton este elektromos meghibásodás miatt működésképtelenné vált a Széchenyi utca és a Horvát István utca kereszteződésében található közlekedési lámpa. A nagy forgalmú csomópontban a hiba elhárítását a Városgondnokság szakemberei már megkezdték.
2026.10.31. -
Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út - Verseci utca találkozásánál
A Fejérvíz Zrt. beruházásában történő ivóvíz-gerincvezeték átépítéshez kapcsolódóan vezettek be útzárat a hét elején az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál. A vállalkozó tájékoztatása szerint a kivitelezés ütemezetten halad, de a munkálatok a vártnál több időt vesznek igénybe, a hét elején még burkolat-helyreállítási munkálatok zajlanak majd. Ezt követően, előreláthatólag november 3-án, kedden délután tudják visszaadni a forgalomnak az útszakaszt.
2026.10.31. -
Áramszünet lesz a Királysoron
A megnövekedett igényekkel összefüggésben kapacitásbővítési munkákat végez az áramszolgáltató a Király soron, ahol november 2-án néhány épületben áramszünetre kell számítani.
2026.10.30. -
Fogadóórát tart Szontaghné Kovács Erika
Novemberben is két helyszínen és időpontban tart fogadóórát Szontaghné Kovács Erika. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2-án, hétfőn és 3-án, kedden várja a körzetben élőket.
2026.10.30.
Újraindul a fehérvári önkéntes program
Dr. Cser-Palkovics András polgármester hétfőn Facebook-oldalán tette közzé: újraindul az önkéntes program, mindenki jelentkezését várják, aki a leginkább veszélyeztetett lakók ellátásában közreműködést tud vállalni.
Tisztelt Fehérváriak!
Újraindul a székesfehérvári önkéntes program(!!) Azért, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett embereket, tehát az időskorúakat, a krónikus betegséggel vagy fogyatékkal élőket meg tudjuk védeni a fertőzéstől, városunk újraindította ellátó programját: az otthonmaradást vállaló veszélyeztetettek számára a bevásárlásban, a postai és egyéb ügyek intézésében segítséget nyújtunk. Nagyon sokan jelezték, hogy a tavaszi időszakhoz hasonlóan szívesen segítenének most is. Arra kérek minden 18 éven felüli, egészséges fehérvárit: amennyiben ideje engedi, vállaljon önkéntes szerepet a közösségünk veszélyeztetett tagjainak védelmében! Jelentkezni az onkentes@szekesfehervar.hu e-mail címen, nevük, telefonos és e-mail elérhetőségeik, lakcímük megadásával tudnak, illetve kérjük, jelöljék meg azt a területet, városrészt, ahol vállalnák a veszélyeztetettek ellátásához köthető feladatokat, mint az alapvető gyógyszerek, élelmiszerek bevásárlása, postai ügyek intézése. Amennyiben más jellegű, tárgyi vagy szolgáltatásbeli felajánlást tennének, azt is szívesen fogadjuk a fenti e-mail címen. Az önkéntesekkel kollégáim felveszik a kapcsolatot, és a tavaszi időszakhoz hasonlóan lepecsételt, aláírt megbízólevéllel végzik majd feladataikat.
Fehérvár legnagyobb ereje mi magunk vagyunk, segítsünk egymásnak!