-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Március 15-ig lehet beküldeni a történeteket a Tündérszó pályázatra
A Tündérszó meseíró pályázatra a 8-15 év közötti, a 2004. január 1-je és 2010. december 31-e között született gyermekek küldhetik be meséiket. A világ bármely országából lehet jelentkezni magyar nyelven írott történettel.
A jelentkezők egy-egy alkotást küldhetnek be, melynek terjedelme legfeljebb 6 ezer karakter, azaz körülbelül három oldal lehet, azonban a témával kapcsolatban nincs megkötés.
A meséket 2019. március 15-ig postai úton, négy nyomtatott példányban kell eljuttatni a Gárdonyi Géza Művelődési Házba, vagy csatolt Word dokumentumként a ggmuvhaz@gmail.com címre.
A szervezők kérik feltüntetni a meseíró nevét, születési idejét, postacímét és szülei egyikének e-mail címét, vagy telefonszámát.
A neves írókból álló zsűri döntését követően május végén vagy június elején lesz a verseny eredményhirdetése Székesfehérváron. Erről május 10-ig értesítik a gyerekeket, illetve a győztesek névsorát a www.ggmuvhaz.hu honlapon is közzéteszik. A legjobb írásokat egy későbbi időpontban meg is jelentetik.