-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Újjáépül a lelkekben a Bazilika - az István oratórikus játék sajtópróbája volt hétfőn este
Hétfőn este tartották az István című oratorikus szertartásjáték sajtópróbáját, amelyet augusztus 17-én és 18-án, a 2013-as Szent István Emlékév kiemelt rendezvényeként mutatnak be az egykori bazilika romjai felett. A produkcióban több, mint kétszázan vesznek részt. Mivel az előadásokra minden jegy elkelt ,ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 16-án is megnyitják a nézőteret a Koronázási Ünnepi Játékokra.
2013.08.12. 22:58 |
Megtartották az István című oratorikus szertartásjáték sajtópróbáját, amelyet augusztus 17-én és 18-án, a 2013-as Szent István Emlékév kiemelt rendezvényeként mutatnak be az egykori bazilika romjai felett. A produkcióban több, mint kétszázan vesznek részt.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, 2010-ben, amikor a Szent István Emlékévet megálmodták, az volt a szándékuk, hogy mindenkinek a figyelmét ráirányítsák; Székesfehérvár a magyar nemzet történelmi fővárosa. „A történelmi múlt kötelez és felelősséget is ró ránk. A hagyományokat ápolnunk kell, és átadnunk az új nemzedékek számára. Augusztus 14-én hazatér a Szent Jobb, majd augusztus 17-én, 18-án, illetve azt megelőző nyilvános főpróbán egy olyan szertartásra emlékezünk magas művészi színvonalon, ami hosszú évszázadokon keresztül ehhez a városhoz kötődött.”
Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója ehhez kapcsolódva megemlítette, nem pusztán a színházi deszkákon állnak, hanem az ország szakrális központját jelentő katedrálisának kövei felett.„Hosszú napok óta próbálunk, és valamennyien, akik ebben a produkcióban részt veszünk szeretnénk egy templomot az emberek képzeletében felépíteni.”- fejtette ki az igazgató, aki bízik benne, hogy évről-évre olyan szertartásjátékot tudnak a színpadra állítani, amely fokozaton feltárja a múlt azon, kevésbé ismert, respektált részeit, de mégis alapjaiban hozzájárult a magyar nemzet fennmaradásához.
Mivel az előadásokra minden jegy elkelt ,ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 16-án is megnyitják a nézőteret a Koronázási Ünnepi Játékokra. Az augusztus 16-án, pénteken 21.00 órakor kezdődő Koronázási szertartásjáték - István című előadásra jegyek korlátozott számban kaphatók.

