-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Újabb együttműködés az MTA és a Kodolányi között
Az MTA Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottságával kötött a Kodolányi János Főiskola együttműködési megállapodást. Az ELTE Tanárképző Karán 2008. szeptember 22-én tartott ünnepélyes aláírás eredményeként ezentúl az Akadémia koordinálja a főiskola kiadásában megjelenő Neveléstörténet című folyóirat szakmai-tudományos munkáját.
2008.09.26. 12:26 |

A Kodolányi János Főiskola a neveléstudomány hazai fejlődésében meghatározó szerepét tudományos műhely megteremtésével és különböző folyóiratok megjelentetésével alapozta meg. Dr. h.c. Szabó Péter PhD rektor javaslatára 2004-ben indult útjára a Neveléstörténet című folyóirat, amely bemutatja a tudományterület kutatási eredményeit, segítve ezzel az ezeréves magyar iskola történet gazdag irodalmának további kiteljesedését.
Az együttműködés létrejötte a hazai neveléstörténet-kutatás-, és írás ápolását magasabb szakmai-tudományos szintre emeli, hiszen a két intézmény a jövőben közös kiadásban jelenteti meg a Neveléstörténet folyóiratot. A megállapodás szerint az MTA közreműködik abban, hogy a folyóirat megfeleljen az akadémiai tudományos periodikák tartalmi és formai követelményeinek.
A Kodolányi az ezzel kapcsolatos szakmai egyeztetések megszervezését, az albizottság koordinálását és a szerkesztőbizottság állásfoglalását vállalta magára. Ezen kívül közös hazai és nemzetközi konferenciák szervezésével segíti elő a két intézmény a folyóirat még „élőbbé” válását.
Az egyezményt az MTA Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottságának elnöke, Prof. Dr. Németh András és a Kodolányi János Főiskola rektora, a szerkesztőbizottság elnöke, Dr. h.c. Szabó Péter PhD írta alá. Az együttműködés segíti a főiskolát céljának elérésében, a neveléstörténet-kutatás egyik országos jelentőségű központjává válásban.