Új pszichoaktív anyagot árult - vádat emeltek ellene

A Székesfehérvári Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves székesfehérvári férfival szemben. A vádirat szerint az elkövető 2019 novemberében egy székesfehérvári áruház környékén ezer forintért adott el új pszichoaktív anyagot egy férfinak. A vádlott lakásán tartott házkutatás során a szer fogyasztását igazoló, saját töltésű cigarettát foglalt le a rendőrség.
2020.07.02. 09:15 |
Az ügyészség tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetés kiszabására, valamint a szer eladásából szerzett vagyongyarapodás elvonására tett indítványt.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.