-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Tűztánccal köszöntik az év legrövidebb éjszakáját
Ettől az évtől kezdve az év legrövidebb éjszakája már nem csak Szent Iván éjszakája, hanem a múzeumok éjszakája is lesz. Június 25-én a Babaház udvarára várják a művészetekre fogékonyakat, egy varázslatos estére. Az este során minden a múzeumokról, művészetekről és az ősi kultúrákról fog szólni. Ezeket beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és zenével idézik fel 18 órától egészen éjfélig. Az év legrövidebb éjszakáján bármi megtörténhet…
18.00 órától – Időutazás: Videó vetítés az 1938-as Szent István emlék év székesfehérvári
eseményeiről – helyszín: foglalkoztató terem.
19.00 órától – „A Szent Iván éj néprajzos szemmel” témakörben asztali beszélgetés
muzeológus kollégák és a látogatók részvételével az udvaron.
19.30 órától – „Porondon a bolondom” bábelőadás kicsiknek és nagyoknak a babaházi esti mese keretében a Bábakalács Társulat közreműködésével.
helyszín: foglalkoztató terem
20.00 órától – Kelta zenei koncert az Édaín együttes közreműködésével az udvaron.
21.30 órától – „Szent Iván éji álom” fáklyás szabadtéri színházi előadás az udvaron
- a Szabad Színház társulatának produkciója.
23.00 órától – „Tűztánc” – a Tűzmadarak zsonglőr és tűztánccsoport látványos műsora
az udvaron.
18.00 - 19.00 - 21.00 órától – Tárlatvezetések mindkét kiállításban.
Az est folyamán büfé, valamint ingyenes „Szerelmi Jósda” működik a helyszínen.
Valamennyi program és az épületben található kiállítások ingyenesen látogathatók.
Rossz idő esetén a kinti programokat is az épületben tartjuk meg.