Tűz és vér /Történelem és költészet - megnyílt dr. Wilhelm Ottó gigaposzter-kiállítása az MCC-ben

Csütörtök délután a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központban ünnepélyes keretek között megnyitott izgalmas történelmi tárlat 17 versekkel illusztrált gigaposztert tartalmaz, amelyek hazánk ősi szimbólumait, történelmünk sorsfordító korszakait jelenítik meg.
2025.10.30. 19:43 |
Tűz és vér /Történelem és költészet - megnyílt dr. Wilhelm Ottó gigaposzter-kiállítása az MCC-ben

A dr. Wilhelm Ottó által megálmodott és megvalósított 17 gigaposztert a lokálpatriotizmus és a hazaszeretet inspirálta.

A megjelenített versek, szimbólumok, történelmi alakok és események bemutatják, hogy a magyar nemzet – bár évszázados távlatokban támadás alatt állt, mégis – él, kultúrája, nyelve különleges és megóvandó a következő generációk számára is.

Az ünnepélyes megnyitón Östör Annamária, az MCC Székesfehérvári Képzési Központ vezetője köszöntötte a vendégeket, majd elmondta, főként fiatalokkal foglalkozó tehetséggondozó központként örömmel biztosítottak helyszínt ehhez a kiállításhoz, amely hozzájárul ahhoz, hogy a verseken keresztül az érdeklődőkkel még jobban megismertessék történelmünket, és hazájukat szerető, azért tenni akaró gyermekeket neveljenek.

A kiállítás fővédnöke, Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntőjében kifejtette, hogy a magyarság történelme tele van hősiességgel, önfeláldozással és hazaszeretettel, de az elmúlt ezer év küzdelmei tragédiákat is magukkal hoztak, a magyarok tenni akarásának köszönhetően azonban „él nemzet e hazán”. Kiemelte, hogy múltunk megőrzése, példaképeink emlékének ápolása és a történelmünk átörökítése a következő nemzedékek számára erkölcsi kötelességünk, ebben segít ez a kiállítás. „A történelem a múlt emlékezete, míg a költészet a múlt szívdobbanása.” – zárta szavait.

Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Lehrner Zsolt alpolgármester felidézte, hogy Dr. Wilhelm Ottó – amellett, hogy gyermekgyógyászként generációk életét kísérte végig –, lokálpatriótaként folyamatosan és tevékenyen jelen van Székesfehérvár életében. Ez a kiállítás hazaszeretetének lenyomata. „A kiállítás címe, ’Tűz és vér – Történelem és költészet’ is beszédes. Mesél arról a lendületről, amellyel dr. Wilhelm Ottó él és dolgozik, s a művészet eszközeivel szeretné hozzánk közelebb hozni magyarságunk megélését, a sorsfordító időszakok és személyek megismertetését. A kapcsolódó versek teszik még különlegesebbé ezeket a posztereket/tablókat – érzelmi töltetük bennünket is elragad, hogy ne csupán ’kívülálló’ látogatóként nézzük végig, hanem személyesen is bevonódjunk.” – fogalmazott az alpolgármester.

A kiállítás másik fővédnöke, Bakonyi István, a Csoóri Sándor Társaság elnöke arról beszélt, hogy irodalmunk legnagyobbjait is foglalkoztatták történelmünk sorsfordító eseményei, amelyeket műveikben is megjelenítettek. Megköszönte az alkotónak, hogy létrehozta ezt a kiállítást, majd elárulta, hogy hamarosan bemutatják dr. Wilhelm Ottó legújabb verseskötetét.

Dr. Wilhelm Ottó köszönetét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek a megnyitóra. Mint mondta, ez a kiállítás a hazaszeretet terjesztésének és elmélyítésének érdekében jött létre a kiemelkedő történelmi eseményeink és a példamutató magatartások képi emlékeinek megjelenítése által. Elárulta, a kiállítás mottójának a ’hazaszerelem’ szót választotta, mert ez fejezi ki legjobban, hogy tisztelettel kell adóznunk történelmünk hőseinek, hazánk védelmezőinek, vezércsillagainknak, a múltban és a jelenben szolgálóknak, mert az ő életük és tetteik a hazaszerelem igazi megnyilvánulásai. Végezetül arra kérte a megjelenteket, hogy vigyék hírét a kiállításnak, hogy minél többen, különösen a fiatal generáció megismerhesse a példaértékű történelmi eseményeket, hiszen a tárlat csak akkor éri el célját.

Az ünnepélyes megnyitó fényét emelte Juhász Illés színművész és Török Laura szavalata, valamint Tóth Andor, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola népzenész növendékének előadása. A kiállításmegnyitót színesítette a korhű ruhákban megjelent Magyar Királyi Kardforgatók Rendje, a Fehérvári Huszárok Egyesülete hagyományőrzői és a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum és Szakképző Iskola honvéd kadétjai.

A különleges tárlat november elejétől a nagyközönség számára is látogatható lesz minden munkanap 9.00 és 12.00, továbbá 14.00 és 16.00 óra között, előzetes bejelentkezés után. A szervezők szeretettel várják az iskolás csoportokat is a kiállításra! Az eseményen részt vett Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselő.