Történelmi témájú kiállítások az ünnepre

 A Szent István Király Múzeum dísztermében bélyegekkel idézik fel államalapító királyunk alakját és Székesfehérvár történetének évszázadait, a Pelikán Galériában pedig a városban alkotó művészek kollektív tárlatán a 2013-as emlékévhez kapcsolódó alkotások láthatóak.
2012.08.15. 16:39 |
 Az ünnepváró programok második napján két történelmi témájú tárlat is nyílt a városban. A Szent István Király Múzeum dísztermében bélyegekkel idézik fel államalapító királyunk alakját és Székesfehérvár történetének évszázadait. A Pelikán Galériában pedig egy teljes „fehérvári mappa” fogadja a látogatókat. A városban alkotó művészek kollektív tárlatán a 2013-as emlékévhez kapcsolódó alkotások láthatóak.
KÉPGALÉRIA a Szent István Király Múzeumban nyílt bélyegkiállításról
KÉPGALÉRIA a Székesfehérvár 1038-1938-2013 kiállítás megnyitójáról
 A „Király és városa - Szent István és Székesfehérvár a filatéliában” című kiállításon Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Közgyűlés mondott köszöntőt. „Augusztus közepe több mint ezer éve a törvénylátó napok ideje volt itt a királyi városban, ami lassan áttevődött István király szentté avatásának napjára, augusztus 20-ra. Szent László Dekrétuma, majd az Aranybulla is rendelkezik, hogy „… a szent király ünnepét minden esztendőnként … Fehérvárat tartozunk megülni „ – és a király akadályoztatása esetén „a nádorispán ... a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja…” - fogalmazott köszöntőjében Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. „Ma, Nagyboldogasszony ünnepén arra is emlékezünk, hogy Szent István életművének része emberi nagysága, politikai példaadása, mellyel az emberi kínokat alárendelte az ország boldogulása érdekében." - hangsúlyozta Vargha Tamás.
 A kiállítást Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója nyitotta meg. A szakember elmondta: „A Bélyegmúzeum e kiállítás anyagának összeállításával arra vállalkozott, hogy bemutassa első magyar királyunk és a nevével az évszázadok során egybeforrt város, Székesfehérvár közös történetét. A bélyegek világa lehetőséget ad arra, hogy ez alkalommal a művészi kisgrafikák által közvetített képi információkon keresztül közelítsük meg az államalapítást, Szent István és családja történetét, valamint székesfehérvári kötődéseit, a koronázó város magyar államalapításban és az első királyunkhoz köthető hagyományok kialakításában betöltött szerepét.”
 
A kiállításon többek között a bélyegeken keresztül elevenítik fel a koronázó város életének egyes állomásait: uralkodók, díszpolgárok, híres szülöttek és események segítségével tárulnak elénk évszázadok fehérvári hétköznapjai, a jelent pedig, mintegy kitekintve a nagyvilágba, a királyi város európai testvér- és partnervárosai képviselik külföldi bélyegek segítségével. A múzeumban a megnyitó ideje alatt kihelyezett posta is működött. A kiállítás október 7-ig tekinthető meg.

„Székesfehérvár 1038-1938-2013” címmel nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. Az idén 20 éves Székesfehérvári Művészek Társaságának kollektív tárlatát dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg.
„A város önkormányzata – 1038-ra és 1938-ra emlékezve – a 975. és a 75. évforduló megünnepléséhez 2013-at emlékévvé nyilvánította. Szeretnénk felidézni a jövő évi programokkal 1938 építő-szépítő idejét. Ha végig nézzük a kiállítás anyagát, képet kapunk arról, mit jelent a koronázóváros történelme, építészeti és műalkotási hagyatéka a mai kor művészembereinek. 24 művész közel 60 alkotását vonultatja fel a kiállítás, úgyhogy igazi – sokszínű és széles merítésű - fehérvári mappa készült. Köszönöm, hogy az idén jubiláló Székesfehérvári Művészek Társaságából ilyen sokan tettek hitet Fehérvár-tudatuk mellett és csatlakoztak ehhez a kollektív tárlathoz. Érdekes és új megvilágításban tárul elénk Székesfehérvár belvárosa, köztéri alkotásai, a különböző korok hangulata. A múlt és a jelen találkozása mindig érdekes dolgokat hoz magával. Azt gondolom, hogy a képzőművészek feladata a XXI. században is az, hogy lenyomatot hagyjanak egy korról a jövő nemzedékének.”
A szeptember 21-ig látható tárlaton a fehérvári művészek 2013-as emlékévhez kapcsolódó alkotásaikat mutatják be. Az érdeklődők keddtől péntekig 10 és 18 óra között tekinthetik meg a kiállítást. A szombati házigazda sorozatban a Társaság tagjaival is találkozhatnak és beszélgethetnek a művészet kedvelői. Ezekre az alkalmakra augusztus 18-án, 25-én, valamint szeptember 1-jén, 8-án és 15-én kerül sor 16 és 19 óra között.