-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Történelmi jelentőségű kiállítás nyílik szombaton Székesfehérváron
Amiről 1938-ban a szakemberek is csak álmodni mertek, az 2013-ban valósággá válik: a Szent István Emlékévben az első magyar király zágrábi, székesfehérvári és kalocsai ereklyetartó hermája három hónapig lesz együtt látható a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.
2013.08.25. 16:37 |
Idén ősszel először lesz együtt látható Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája. Amiről 1938-ban a szakemberek is csak álmodni mertek, az 2013-ban valósággá válik: a Szent István Emlékévben az első magyar király zágrábi, székesfehérvári és kalocsai ereklyetartó hermája három hónapig lesz együtt látható a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban. A kiállítás 2013. augusztus 31-től 2013. december 8-ig tart nyitva.

A történelmi jelentőségű találkozást hosszas diplomáciai egyeztetések és tárgyalások előzték meg, míg végül a felbecsülhetetlen értékű ezüst műtárgyak tulajdonosai – a zágrábi és a kalocsai érsekség – Szent István halálának 975. évfordulója alkalmából engedélyezték a kölcsönzést.
A különleges műtárgy-együttesnek további jelentőséget ad, hogy a világon ismert legnagyobb ereklyetartók közé tartoznak a mellszobor alakú ötvösremekek. Három évszázad művészeti csúcsteljesítményének eredményei hamarosan együtt csodálhatók meg Székesfehérváron.
Az István, a szent király című kiállításon több mint 250 értékes műtárgy és egyedi installáció segítségével mutatják be első királyunk tiszteletének kimeríthetetlen gazdagságát. Szintén történelmi jelentőségű esemény, hogy a bécsi Stephansdom Szent István ereklyéje is visszatér Székesfehérvárra, a király temetkezési helyére.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás látogatása előtt érdemes tájékozódni az augusztus 1-jétől induló www.szentistvankiallitas.hu honlapon. A weboldalon az eddigi legnagyobb Szent István-emlék adatbázis is elérhető lesz. A kiállítás 2013. augusztus 31-től 2013. december 8-ig tart nyitva.