-
Pezseg a fehérvári zenei élet
November 6-án, pénteken 17 órától a Tálos Edit Alapítvány szervezésében mesébe szőtt hangszerbemutató koncerttel érkezik a Melodika Project a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. November 7-én, szombaton 10 órától pedig szakgimnáziumi nyílt napot tart a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak az ingyenes rendezvényekre.
2026.11.05. -
Durante Requiemje csendült fel
November 4-én a Szent István-székesegyházban ismét azokért szólt a zene, akik már nem lehetnek köztünk. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi hangversenyén ezúttal az olasz barokk nagyszerű zeneszerzőjének Requiemje csendült fel.
2026.11.05. -
Advent az Arénában
Nagyszabású koncerttel köszönti az ünnepeket a MET Arénában Dolhai Attila. December 12-én várják a közönséget az Advent az Arénában produkcióval.
2026.11.04. -
Diákoknak ajánlják a történelmi filmet
Még 2022-ben készült el Burján Zsigmond Szétszakítva című filmje, amely a frontról hazatért magyar királyi 17. honvéd gyalogezred katonáinak sorsát mutatja be az őszirózsás forradalomtól a román megszálláson át a trianoni döntésig.
2026.11.04.
Január 30-ig várják a gyermekek műveit a Tollpihe Meseíró Pályázatra
Immár 21. alkalommal hirdette meg a Tollpihe Meseíró Pályázatot a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár.
A kiírásra 3–8. osztályos, Fejér vármegyében élő tanulók jelentkezését várják, a pályaművek terjedelme legfeljebb 8000 karakter lehet (szóközökkel, a gyermek adatai és a mese címe nélkül számolandó). A szervezők kérik, hogy a műveket Times New Roman betűtípussal, 12-es betűméretben, 1,5-es, sorkizárt rendezéssel, normál margóval küldjék el a készítők. Fontos tudni, hogy a terjedelmi korlátnál hosszabb írásokat a zsűri nem értékeli!
A meséket kizárólag e-mailben, csatolt Microsoft Word dokumentumban 2026. január 30-ig a tollpihemese@gmail.com e-mail címre várják. A mese végén a dokumentumba kérik beírni a szerző nevét, lakhelyét, a szülő nevét, telefonszámát és azt, hogy a mese írója hányadik osztályba jár. Egy pályázó csak egy mesét küldhet a zsűrinek, mégpedig olyat, amely még nem jelent meg sehol és nem szerepelt előzőleg zsűrizésen.
Az eredményhirdetést 2026 februárjában tartják, a pályázat nyertesei értékes társasjáték- és könyvjutalomban részesülnek. A szervezők élményteli meseírást kívánnak!
További információ:
(06-22/501-161, tollpihemese@gmail.com, www.ggmuvhaz.hu)